Egy gyakran ismételgetett mondás szerint „az idő minden sebet begyógyít”. De mi van, ha ez nem teljesen igaz? Mi van, ha az idő csak elfedi a sebet, de valójában sosem gyógyítja be?
Vajon meddig kell várnod, hogy egy szakítás, egy veszteség vagy egy trauma után jobban legyél? Mi van, ha az idő múlása helyett valami más segít ténylegesen feloldani a fájdalmat?
Gondolj bele: ha az idő tényleg minden sebet begyógyítana, akkor miért van az, hogy egyes veszteségek évtizedek múltán is ugyanúgy sajognak? Miért van az, hogy egy-egy illat, egy dal vagy egy véletlenül hallott mondat még mindig képes felerősíteni a fájdalmat?
A gyászolók számára különösen kegyetlen lehet azt a mondatot hallani, hogy „majd az idő segít.”
Mert mi van, ha nem tudnak érezni mást, csak az űrt? Mi van, ha az időre nem gyógyítóként, hanem ellenségként tekintenek, mert csak még messzebb sodorja őket attól, akit elvesztettek?
Talán a te életedben is van olyan seb, amiről azt hitted, hogy az idő majd megoldja, de valójában csak megtanultál vele együtt élni. Az idő segíthet abban, hogy a fájdalom ne legyen annyira elárasztó, de az igazi gyógyuláshoz többre van szükség:
Tudatos feldolgozásra, megküzdési stratégiákra, támogató közegre.
A magyar történelemben is ott vannak ezek a ki nem mondott, el nem gyászolt fájdalmak. Évtizedek, sőt, évszázadok múltak el, mégis hordozzuk azokat a sérelmeket, amelyeket nem volt lehetőség feldolgozni. Bűntudat, megalázottság, veszteségek – olyan emlékek, amelyek még mindig jelen vannak, akár tudatosan érezzük őket, akár nem.
Az érzelmi sebek feldolgozásának ideje egyénileg változó és sok mindentől függ. Lehet, hogy valakinek pár hét vagy hónap elegendő, de az is természetes, ha évekbe telik.
Ha csak az idő múlásában bízol, valójában az történik, hogy a fájdalmadat elnyomod és száműzöd magadban egy olyan helyre, ahonnan nem kell kapcsolódnod a nehéz érzésekhez.
A lelki sérülés azonban megmarad.
Idővel annyira megtanulsz együtt élni a fájdalommal, hogy később már észre se veszed a jelenlétét. Csak egy állandó belső feszültségben érzel.
Miben segít mégis az idő múlása?
- Ha a fájdalom éppen elviselhetetlennek tűnik, elárasztanak az intenzív érzések, a stressz túlságosan megterhelő, helyezd át a figyelmed egy teljesen más dologra. Adj magadnak időt a pihenésre. Sétálj, meditálj, beszélgess valakivel, aki tényleg értő figyelemmel hallgat. Lehet, hogy jól esik belevetni magad a munkába, testedzésbe.
Időnként érdemes visszatekinteni arra, honnan indultál és mennyi mindenen mentél keresztül az eltelt idő alatt. Felismerheted a legkisebb változásokat is, ami erőt és önbizalmat ad.
Ne hasonlítsd magad másokhoz! A te ütemedben, a te saját megéléseid szerint haladsz a feldolgozásban. Annyi időt adj magadnak, amennyire szükséged van, hogy feldolgozd az élményeket.
Próbálj ki olyan tevékenységeket, amelyek segítenek az érzelmeid kifejezésében: írj érzésnaplót, fess, sportolj, csatlakozz sorstárs csoportokhoz.
Hiszem, hogy minden fájdalom magában hordozza a lehetőséget az átalakulásra. Lehet, hogy most még elképzelhetetlen, de eljön az idő, amikor már nem a fájdalom uralja a mindennapjaidat. Amikor zokogás nélkül tudod felidézni a múltat.
Az én mondásom így szól: „Adj magadnak időt arra, hogy begyógyítsd lelki sebeid.”
Ha úgy érzed, hogy elakadtál a gyász, veszteség vagy fájdalom feldolgozásában, érdemes nem egyedül végigmenni ezen az úton. Egyéni konzultáción együttérzéssel támogatlak utadon.